|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 11 találat | lapozás: 1-11 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Álmos /magyar fejedelem/ 2007. május 16.Orbán Éva ismét meglepte olvasóit. Az 50. évfordulóra megjelent könyve, Amit ‘56-ról mindenkinek tudnia kell /Gloria Victis, Budapest, 2006/ sikere után ismét aktuális történelmi témával jelentkezett. Új könyvének címe: Amit az Árpád-sávos zászlóról illik tudnunk. A könyv három részből tevődik össze. Az első rész az Árpád-sávos zászló hiteles történetével foglalkozik, megfelelő dokumentumokkal illusztrálva. A második rész a nyilasok zászlóhasználatáról szól, régi fotók és könyvek képanyagának felhasználásával. a harmadik részben nemzetközi szaktekintélyekkel, a témát legjobban ismerő egyetemi tanárokkal készített interjút. „Sajnos van egy törpe kisebbség, akiket kimondottan bánt a magyar történelmi múlt, annak hagyományai és jelképei. Hol a Szent Koronával, hol a Turullal, hol az Árpád-sávos zászlóval van bajuk. ” – írta Orbán Éva. Radics Géza kutató szerint „a legősibb zászlónk a XI. századból való. Nagy a valószínűsége annak, hogy az Árpád-sávos zászló Álmos nagyfejedelem által szervezett és létrehozott nemzetszövetség központi zászlaja volt, amelyet Vérszövetséggel szentesítettek”. Imre király az 1202-es Aranybulláját olyan pecséttel hitelesítette, amelyen háromszögű pajzsban vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező látható. II. András király 1222-es Aranybulláján a pecsét szintén hétszer vágott, az Árpád-sávos mezőn 7 oroszlán látható. Mátyás király nagypecsétjének hátsó lapján, a főhelyen a hétszer vágott Árpád-sáv szerepel a pajzson. Az Árpád-sávos történelmi zászló nem nyilas zászló, és a nyilas zászlót a hozzákapcsolt sávok nem teszik Árpád-házi zászlóvá. A történelmi Árpád-sávos zászló és a nyilaskeresztes zászló két külön zászló. A Magyar Köztársaság hivatalos államcímerében is láthatók az Árpád-sávok. Címerpajzsunk fele a hétszer vágott Árpád-sávos címer és zászló, az Árpád-házi királyi család szimbóluma. Dr. Bertényi Iván, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke szerint téves és rossz felfogás összemosni a nyilas zászlót a történelmi Árpád-sávos zászlóval. /Frigyesy Ágnes: Amit az Árpád-sávos zászlóról illik tudnunk. Megjelent Orbán Éva legújabb kötete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 16./2009. május 13.A Szeret-Klézse Alapítvány május 8–10-e között rendezte meg a Petrás Incze János Klézsei Napok elnevezésű fesztivált. A rendezvény záróműsorán fellépett a külsőrekecsini, a pusztinai és a Csík falusi néptánccsoport. A rendezvényt Duma András nyitotta meg, majd felavatták Csoma Gergely szobrász Álmos vezérről készült alkotását. A fesztiválon legtöbben saját falujuk táncait és énekeit mutatták be. Végül pedig Klézse minden falurésze bemutatkozott. A pusztinai táccsoport tagjai népviseletbe öltözve szerettek volna részt venni a délelőtti szentmisén. A helyi pap, miután kikérdezte a templom udvarán várakozókat, hogy kifélék, mifélék, cinikus megjegyzéseket tett a Magyar Házzal kapcsolatosan, ahol az ünnepi rendezvények zajlottak. Később több helybeli személy jött ki a templomból, akik gúnyos megjegyzésekkel illették a pusztinaiakat. Azzal érveltek, hogy a templomot a klézseieik építették, tehát csak nekik van joguk ott misét hallgatni. Azt mondták, Klézsén csak püspöki engedéllyel léphet idegen ember az Isten házába. Végül a vendégek jobbnak látták elhagyni a templomot. /Divald Borbála, Külsőrekecsin, Nyisztor Tinka, Pusztina: Petrás Incze János napok Klézsén – Elüldözték a vendégeket a templom elől. = Erdély. ma, máj. 12./2010. szeptember 25.Történelmi MagazinMegjelent a sepsiszentgyörgyi Történelmi Magazin szeptemberi száma. Folytatódik Bakó Géza székely múltat ismertető sorozata, amely ezúttal a földművelés székelyföldi kezdeteit mutatja be. Az iskolatörténeti rovatban a Székely Mikó Kollégium 1945―1948 közötti történetéről olvashatunk. A kultúra-politika rovatban az Egy szekuritátés visszaemlékezései című írás hiteles tükre a politikai rendőrség munkamódszereinek. Bencze Mihály A politika ördögi színjáték című írása a köpönyegforgató román politika múltjába enged betekinteni. Rövid ismertető tájékoztat Cseresznyés Pálnak, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom egyik áldozatának bebörtönzéséről. Jósa Piroska Trianonra emlékezik. Asztalos Lajos tanulmánya (Ioan Fadrusz, István, a Szent és a többiek) a kolozsvári magyar múlt meghamisítását, a kulturális elnemzettelenítést ábrázolja. Zonda Attila az irodalom, a kultúra és a politika határvonalán elhelyezkedő memoárelbeszélésében betekintést nyújt az Olténiában katonáskodó székely fiatalok lelkivilágba. A helytörténeti rovatban a szilágysági diákok székelyföldi barangolásáról olvashatunk. Sepsiszentgyörgy jeles személyiségei közül ezúttal Málik Józseffel és Gyárfás Jenővel, valamint a város környékével ismerkedhetnek az olvasók. Tanároknak és diákoknak olyan új rovatok indulnak, amelyek megkönnyítik és alaposabbá teszik a magyar történelem ismeretét, oktatását. Olvashatnak Erdélyország lakóiról, a magyar nép eredetéről, Álmos fejedelemről, a magyarok hitvilágáról. A kis magyar adattár, a magyar mitológiai kislexikon, a magyarság kronológiája mind-mind hozzásegíti a tanulókat és a felnőtteket ahhoz, hogy alaposabban megismerjék népünk történetét. A folyóirat a világtörténelmet kedvelőkről sem feledkezik meg, olyan fogalomtárat is közöl, amelyből nem csak a fogalmak magyarázatát kapja meg az érdeklődő, hanem a legfontosabb történelmi személyiségek és események történetét is. A Hírtallózóban olvashatunk azokról a kiemelkedő kulturális, politikai és sporteseményekről, amelyek az év első felében bontakoztak ki. Kuti János, Simó Edmund vidám tárcái, Forrai Tibor keresztrejtvénye, Mészely József fejtörői, a Jó játék a nyelvi játék!, Korodi Emese Tünde, Kelemen László természetismertetői pihentető kikapcsolódást nyújtanak mindenkinek. A folyóirat borítóján gróf Mikó Imre sepsiszentgyörgyi szobra látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a [email protected] e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H—Press lapterjesztő standjain és a sepsiszentgyörgyi Diákboltban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. november 4.Turulszárnyak az Érmelléken és az ezeréves határ felettMajd minden népnek van eredetmondája, eredettörténete. A mi népünké az egyik legszebb, amely ma is misztikus borzongással tölt el minden magyar érzületű embert az ezeréves határon belül. Eredetmondánk óriás turuljainak, kerecsensólymainak, torontáljainak vasszárnyai tekintélyt parancsolón ott terjeszkednek a Kárpát-medence felett mind e mai napig. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus a Gesta Hungarorum című munkájában a következőképpen ír Álmos nagyfejedelem születésének történetéről a 13. század végén: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, ( ) Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Õnedbelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia születet, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy rászállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak.” A turulmadár így vált kapoccsá égi és földi hatalom között őshitünk, ősszellemiségünk szent madaraként, amely hírül adta Emesének, hogy fia, Álmos a magyarság elhivatott nagy fejedelme lesz. Õ foganatosítja vérszerződéssel a nemzetszövetséget, melynek eredményeként elfoglalják majd a Kárpát-medencét, és lerakják a magyar birodalom alapjait az elkövetkezendő hatszáz évre. Tudat és szimbólum A kommunista korszak Kelet-Európa legsivárabb, legtorzabb korszaka volt. Csupán sekélyes, hamis értékrendek ötvenéves fenntartásával tudta beírni magát a történelembe. Az 1945-ös „felszabadulásnak” titulált esemény nem volt más, mint Kelet-Európa nyíltszíni kifosztása. A gúzsba kötött magyarságtudatot a mai napig nehéz kiszabadítani a hazug bolsevista eszmékkel, eszményképekkel beszőtt kötelékekből. Nagy ellensége volt ennek a korszaknak ez a vasmadár, ugyanis a nemzet identitástudatának elsorvasztása volt a cél. A kommunista internacionálé nem tűrt meg nemzeteket megkülönböztető sajátosságokat, eredetmondákat, legendákat, hitet. Millenium Az országban 1896-ban a milleniumi ünnepségek alkalmával hét helyen állítottak emlékművet az akkori kormány megbízásából: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pannonhalma, Zimony és Pusztaszer helységekben – ezekből csak Pusztaszer és Pannonhalma található a mai országhatárokon belül. Dévény, ahol a Duna hazánkba belép, az ország nyugati kapuja; Nyitra az északnyugati országrész püspökségi központja, (ezen a talapzaton négy turul is állott); a Székelyhídon is feszíti szárnyait Vereckéhez közeli Munkácson a legenda szerint Árpád és serege pihent meg; Brassó volt a délkeleti kapu; a zimonyi turul Nándorfehérvár (a mai Belgrád) felé tekint, a Hunyadi, Kinizsi, Dugovics védte falakra. A pusztaszeri madár a honfoglalásnak és az Árpád tartotta első országgyűlésnek állít emléket, míg Pannonhalmán ősrégi kultúránk jelképeként őrzi a múlt árnyait, mintegy határkőként az ázsiai és az európai kultúra között. A dévényi, a munkácsi, a zimonyi és a brassói emlékművek az ország négy kapuját szimbolizálták. Mindegyik „átnézett a határon”, azaz az országból kifelé fordult. Ausztriával, Oroszországgal, Szerbiával és Romániával szembefordulva jelezték a magyar államhatár integritását. A turulok drámája Trianon és a kommunista rezsim alatt Az első világháborút követően nem csak a magyarságtudatot irtották tűzzel-vassal, de mindent, ami a nemzet egykori nagyságára, múltjára, eredetére utalt. Az elszakított részeken elpusztították, tönkretették, a nemzet jelképeit, emlékműveit, műemléképületeit pedig lebontották, vagy átépítették. A magyarok óriás madarának széttárt szárnyai az ezeréves határon belüli területeken rossz ómen volt minden olyan nemzet részére, akik részesültek a turul birodalom területeiből, így azokat minden erejükkel igyekeztek eltüntetni. A munkácsi vár bástyáján őrködő turulszobrot is a trianoni békeszerződés után bontották le, majd a Vörös Hadsereg parancsára 1945-ben beolvasztották vörös csillagok alapanyagának. Ezt 2008. márciusában állították vissza eredeti helyére. Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere a történelmi igazságtétel pillanatának nevezte a szobor visszaállítását. A zimonyi vártornyon álló óriás madarat, a dévényi várhegyen levőt és a brassói Cenk-hegyen állítottat 1918-ban a megszálló kisantant államok csapatai ugyancsak megsemmisítették. A Felvidék (a mai Szlovákiához tartozik) turulszobrait majdnem mind ellopták. A Tatabánya melletti Kő-hegy tetején lévő turul Európa legnagyobb madarat ábrázoló szobra: a kiterjesztett szárnyak fesztávolsága majdnem 15 méter. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád vezér seregei a mai Tatabányánál győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. A millennium alkalmából helyi kezdeményezésre felállított turulszobor Donáth Gyula alkotása. 1992-ben felújították, és újra felavatták. Az ungvári, a munkácsi, a dolhai, a viski (Kárpátalja) a málnásfürdői (Székelyföld), a budai várban „fészkelő”, a szikszói (Magyarország) a legtekintélyesebbek talán az egész Kárpát-medencében, a közel 270 Torontál közül. Magyarországon mintegy 195 szobor áll 183 településen. A Felvidék szlovákiai részén 8, Kárpátalján 5, Erdélyben 32, Partiumban 16, Délvidéken 7 szobor áll. Az ausztriai Burgenland területén, Rábakeresztúron van az egyetlen turulszobor. Ezek a számok állandóan változnak, hisz a kerecsen sólymok most élik reneszánszukat az ezer éves határon belül. A történelem cinizmusa, hogy az egykoron róla elnevezett Torontál vármegyében (a Magyar Királyság délvidéki része) „fészkel” a legritkábban. Érmelléki szárnyak Ha megnézzük, hogyan repül egy sólyom, mennyire kecses és könnyed a röpte, mintha magát az emberi lelket jelképezné, amely időn és téren felül áll. Valamint olyan villámgyors irányváltoztatásokra képes, akár a fény. Ezért is nevezik a turulmadarakat a fény madarának. A fény pedig az isteni dolgok kifejezésére is szolgált az őseinknél. Ezen óriás madarak Napból való származtatása több ezer éves fénykultuszra tekint vissza. A mai érmelléki turultelepülésekre majd minden évben fészket rak egy-egy eredetőrző madár. Albison, Ottományban, Székelyhídon, Értarcsán már leszállt őrizni az ősálmot. Ma már nem olvasztja be őket a békeszerződések gyűlölete, a kommunista rezsimek hitet, legendákat nem tűrő átka. Kitaláltunk ezek helyett egy veszedelmesebb kohót, a globalizációt. Az is egyfajta egyenruha. Sütő Éva Reggeli Újság, Erdély.ma 2010. december 18.Béla vezér feláldozásávalAnnak ellenére, hogy sok szitokszó hagyta el a tollamat, valahányszor az RMDSZ-ről írtam, mindig hozzátettem, hogy az erdélyi magyarság létének vagy nem létének az egység a záloga. Az egységet nem szabad hagyni. Október végén hazalátogattam, Pápáról Szalontára, s mint ilyenkor lenni szokott, elbeszélgetek, találkozok régi barátokkal, ismerősökkel. Az egyik ilyen beszélgetést eleveníteném fel, amelynek éppen az aktuális politikai erőfitogtatás volt a témája. Hajdúvárosi RMDSZ-korifeusunk – ismerve régi jó reformtömörüléses nézeteimet – felhánytorgatta, hogy miért kell most Tőkés Lászlónak új pártot alapítani? A válaszom egyszerű volt, mégpedig egy kérdés: miért kellett Tőkés Lászlót kiebrudalni az RMDSZ vezetőségéből? Továbbá az sem tetszik RMDSZ-es elöljárónknak, hogy a Fidesz nem kíván tárgyalni pártjuk országos és helyi vezetőivel. „Merthogy nem minden erdélyi magyar Markó Béla” – érvelt nekem okosan, utalva arra, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem kedveli Markót, merthogy emez 2002-ben, már a választások második fordulója előtt sietett gratulálni Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek. Bizony, ez faragatlanság volt, hiszen minden jó „focimeccs” két félidőből áll, igazán megvárhatta volna Markó elnök a meccs végét jelentő sípszót. De nem, Markó már dörzsölte a markát, merthogy neki nem tetszett az, hogy az 1998–2002 között regnáló Orbán-kormány nem csak nekik és nem csak rajtuk keresztül juttattak pénzt a magyarországi adóforintokból az erdélyi magyarságnak. „És most ennek isszuk a levét!” – dőlt a keserűség a szalontai RMDSZ-es prominensből, aki RMDSZ ide, RMDSZ oda, jó magyar, ehhez kétségem sem fér. Igazat adtam neki. Valóban nem minden erdélyi magyar Markó Béla. De még csak nem is Frunda György vagy Verestóy Attila... Aztán felvetődött az új demokráciaközpontok létesítésének a kérdése is, amelyek a hírek szerint a magyar állampolgárság visszaadásában is szerepet játszanának. „Miért nem jók a státusirodák? Kiépített infrastruktúra, hálózat, kapcsolatok? Miért kell felforgatni azt is, ami jól működik?” – tette fel nekem a tulipános pártsajtóból kiolvasott kérdést, mintha én tudnám a választ... Arra gondolni sem mertem, hogy a kérdés költői volt felém, azt meghagyom a költőknek, többek között a versfaragó Markó Bélának, aki éppen a napokban vette át az Irodalmi Jelen versdíját. No de azt még Pápán is rebesgetik, hogy ezek a státusirodák az RMDSZ-pereputty „óvóhelyeiként” működtek nyolc éven át... Hagyományőrző íjászként furcsa ötletem támadt: Markó Bélát fel kell áldozni – félreértés ne essék, csak úgy, szimbolikusan, mondhatni úgy is, hogy lenyugdíjazni –, mint ahogy tették őseink egykor Álmos vezérrel. A történészek szerint Álmost három okból áldozhatták fel: egyes feltevések szerint ekkor járt le vezéri megbízatása, és ezután feláldozták. Mások szerint a kendét – azaz a főfejedelmet, a szakrális fejedelmet – akkor kell feláldozni, ha döntő háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélőképessége. A harmadik feltevés szerint Álmos rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba. No most ez mind igaz Markó Bélára is: lejárt a megbízatása, döntő háborúkat veszített a bukaresti politika harcterein – sőt a budapestin is –, továbbá erejére, bölcsességére és tehetségére (amelyek nem képezhetik vita tárgyát) szüksége lesz az utódjának. Azt javasoltam RMDSZ-es barátomnak, hogy áldozzák fel már ezt a Markó Bélát, és tegyenek a helyére egy, a Fidesz számára szimpatikusabb figurát. És akkor talán egyezségre, valódi egységre tud jutni a magyarság, itt a Partiumban és Erdélyben, lezárulna ez a folytonos civódás a pénzek – romániai és magyarországi adófizetők pénzei, ne feledjük, közpénz – osztás-szorzásáról. Erre csodálkozásának adott hangot, hogy nem ilyen gerinctelennek ismert... Szerinte az gerinctelenség lenne, ha mindig a budapesti politika változásához igazítanánk az RMDSZ vezetésének színét-fonákját. Persze azt én is gerinctelenségnek tartanám, ha a szocialista-liberális – kommunista-internacionalista – erőkhöz dörgölőznénk, amelyek ki tudja hányadszor árulták már el saját nemzetüket 1919 óta. Hogy gerinctelenség-e az erdélyi magyar közösség érdekeit szem előtt tartani, vagyis az egységet, nem hinném. Szerintem meg az a gerinctelenség, ha valaki nem akarja észrevenni, hogy lejárt az ideje, hogy csatákat veszít sorjában, nem tudja magát feláldozni a közösség javára. Persze független, szuverén is maradhat az RMDSZ (ne csak a konzervatív jobboldaltól, hanem az internacionalista baloldaltól is), de akkor ne toporzékoljon a magyarországi támogatásokért. Ebben az esetben elismerném: ez már gerincesség a javából. De addig jobb, ha széllel szemben nem pislog... Legutóbbi hazalátogatásom óta azonban hallom, új szelek fújnak az RMDSZ ritkás erdejében. Béla vezér távozik, vagyis beáldozzák a háttérfigurák, ugyanakkor maradni is akar. Ha olvasná ezt a cikket, akkor tudnék adni neki egy tanácsot: ne maradjon. Azaz mégiscsak maradjon, csendben. Talán így esélye lesz arra, hogy egyszer még szobra is állíttatik valamelyik kies városka főterén itt, a Partiumban vagy Erdélyben. Hiszen jól-rosszul, az erdélyi magyarság kárára vagy hasznára – ezt elsősorban az ő lelkiismerete tudja –, de elvezetgette ezt az RMDSZ nevezetű Leviatánt. Papp Gy. Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. augusztus 22.Mintegy kétezer érdeklődőt vonzott a székely rockopera ősbemutatójamint kétezer nézője volt a magyar államalapítás ünnepére kitűzött Csaba királyfi rockopera ősbemutatójának. G. Nagy István Ilián magyarországi költő és drámaíró monumentális műve nemcsak a környékbelieket vonzotta a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba, szép számban érkeztek nézők más erdélyi megyékből, de még Magyarországról is. A népes érdeklődés nem kis gondot okozott a szervezőknek, a község központjából leágazó utcákban parkoló autók száma is bizonyította, kevésnek bizonyult a parkolóvá alakított iskolaudvar és Vásár tér. A nézők becsületbeli összeg ellenében juthattak be az egyharmad részben játéktérré, kétharmadrészben nézőtérré alakított Lázár-kastélyba, az érdeklődők elhelyezése miatt jócskán elhúzódott az előadás kezdete is. G. Nagy István Ilián műve egyébként a magyar történelem azon időszakát eleveníti fel, amely Attila hun király halálával kezdődik, és Álmos vezér bevonulásával ér véget, különösen kihangsúlyozva azt az időszakot, amely a vezér nélkül maradt székelységet érinti. Attila halála után ugyanis testvérháború robban ki két fia, Csaba és Aladár között, Aladár germán segédlettel legyőzi Csaba seregét, a szétszóródott hunok egy csoportja viszont visszavonul az ország keleti részébe. Itt fogadják fejedelmi pompával a Görögországból hazatérő Csabát, aki kardját bízza a székelyekre, megígérve, hogy visszatér, mielőtt az őshazába távozna. A székelyek generációkon át visszavárják Csabát, amikor pedig már úgy tűnik, hogy feladják a reményt, bevonul Álmos vezér seregével és Árpád fiával. A székely rabonbánok által őrzött kard azonban már Árpád kezébe kerül azzal az atyai intelemmel, hogy neki a tiszte védeni a nemzetet. A darab záróénekének refrénje a mű mondanivalójaként is felfogható: „Védd magyar nemzeted, mert ez a te küldetésed!” A szerző, G. Nagy István Ilián érdeklődésünkre elmondta, akkor fogalmazódott meg benne a mű megírásának ötlete, amikor rádöbbent, hogy sem Magyarországon, sem Erdélyben nem ismerik eléggé Csaba királyfit. Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár) 2013. november 2.Iránytűk térben és időbenErdélyi helynevek változásai Hogyan változtak és váltak az elmúlt két évszázadban a központi névpolitika eszközeivé az erdélyi helynevek, hogyan épültek be ezáltal önkényes szimbólumok a földrajzi térbe, miként váltottak funkciót és segítették a földrajzi tájékozódás helyett a történelmi időkben való eligazodást a kolozsvári, illetve marosvásárhelyi utcanevek – többek között ezekre a kérdésekre adott múltbéli adatokban gazdag, szemléletes válaszokat Bartos Elekes Zsombor térképész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanára szerda délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében. Az előadó készülő doktori dolgozatának témakörét tárta fel a hallgatóság előtt, az osztrák, a magyar, a román uralom helységnévrendezéseit taglalta, illetve arra is kitért, hogy a névváltoztatások miként gyűrűztek át a domborzati nevekre, tájegységek neveire és miként jelentek meg a korabeli térképeken. Bartos Elekes Zsombor II. József 1784-es nyelvrendeletéről tett elsőként említést, amely a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé. Ettől az időszaktól beszélhetünk nyelvháborúról, ugyanis ennek a rendeletnek a hatására vált fontossá az egyes közösségek számára az anyanyelvhasználat. A tizennyolcadik század második felében még a helyi beszélt nyelveknek jutott fontosabb szerep a névadásban, a helynevek egymás átírásai, és nem egymás fordításai voltak, így nem is vitatták el azokat egymástól az egyes nemzetiségek. A német jelenlét helynevek révén történő hangsúlyozása az 1850-es években vált fontossá, ekkor a német nevek lappangó rétegének felélesztése következett be, mesterségesen kitalált, új nevek viszont nem jelentek meg. Az 1898-as 4. törvénycikk értelmében a magyar helyneveket az országos törzskönyvbizottság állapította meg, mégpedig mesterséges úton, sok esetben a helyiek tiltakozása ellenére. A hivatalos iratokban, tankönyvekben, térképeken kizárólag ezeket a neveket lehetett használni, és az volt a cél, hogy a településeknek a magyar államhoz való "tartozandóságát" érzékeltető nevek a társadalmi érintkezésben is meghonosodjanak. Ekkor lett Topliczából Maroshévíz, és Oláh-András-falvából, ahol mindössze egyetlen magyar család élt, Székely-andrásfalva. A 20. századi román névváltoztatások kapcsán a térképész kiemelte, hogy míg az erdélyi kiadású térképeken átírások vannak – Vásárhely például Osorheiként jelenik meg –, a regáti térképeken névfordításokat találunk. Ezeken a regáti térképeken jelenik meg először a Tìrgu-Mures elnevezés is. 1918 után a román közigazgatás minden településnek román nevet adott. 1925-ben egy földrajztudósokból és katonatisztekből álló bizottság egyéni névadásokat hajtott végre. Az 50-es évek kinyilatkoztatott névadási törekvése az volt, hogy ne legyen több településnek ugyanaz a neve, de éppen ebben az időszakban neveztek el a meglévő három település mellett egy negyediket is Avram Iancuról – jegyezte meg az előadó. Az utolsó névváltoztatások a 70-es években történtek – Kolozsvár 1974-ben kapja a Napoca utótagot –, a rendszerváltás után minimális névváltoztatásra került sor. Az utcanév-változtatások kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy a középkori utcanevek sok száz évig érintetlenek voltak. Természetes és motivált, funkcionális nevek voltak ezek, amelyeket a helyi közösség adott az egyes utcáknak. Az átnevezések során megjelenő szimbolikus utcanevekről a XIX. század végétől beszélhetünk. Ekkor kapja nevét a kolozsvári Unió utca, amelyből később Memorandumului lesz. 1940–45 között visszatérnek a régi utcanevek, 1945 után pedig egy széles spektrumú elfogadás érzékelhető a névadásban, így ugyanaz az utca egy időben Mihály király és Dózsa György nevét viselheti. Az előadó a marosvásárhelyi utcanevek kapcsán érdekes névcserékre is rámutatott, amelyek következtében a két világháború közötti időszakban a Szigligeti utca Caragiale, az Árpád utca Decebal, az első világháború előtti Álmos vezérről elnevezett utca Somnului lett. Erdély nem magyar többségű városaiban, például Brassóban nem volt ilyen mértékű névcsere – hangsúlyozta az előadó. A továbbiakban a közigazgatási egységek, illetve domborzati formák névváltoztatásairól esett szó, majd a névhasználat katonai és polgári, illetve hazai és külföldi térképeken való tükröződéseivel zárult a több mint egyórás izgalmas előadás. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2014. január 18.Többnyelvű magyar őstörténet és származás (2.)Többnyelvű őstörténet A török és a magyar nyelvszerkezet hasonlósága alapján úgy véljük, hogy a magyar nyelvről kialakított ismereteinket felül kell vizsgálni. Benkő Loránd szerint a „magyarság igen korán elszakadt nyelvrokonaitól, és azoktól teljesen független életet élt”. A magyar nyelvet „saját fejlődési törvények” irányítják. „A magyar nyelv (…) már a honfoglalás kori állapotában is egyike azoknak a legrégibb idők óta önálló európai nyelveknek, melyek máig fennmaradtak.” A magyar nyelvet olyan önálló ősnyelvnek tekinthetjük, mint az örményt, az albánt. A krónikák, a régészet és más tudományágak tanúsága szerint a magyarság semmilyen hasonlóságot nem mutat a finnugor népek többségével. Viseletében, kultúrájában, sztyeppei lovasként része a törökségnek, de nem tagadható a nyelvi kapcsolat a finnugorokkal. A csuvas jellegű török szavaink többsége, mintegy 450 szó a 8–10. században került a magyar nyelvbe. A magyarok közt az ötfokú zenei hangsor, a pentatónia szintén török hatásra terjedt el. Van, aki a török szavak számát kétezerre teszi. Sára Péter 1500 olyan török szót ismertet, amely része a magyar nyelvnek. A nyelvi sokszínűséget „sejteti hét vagy tíz törzsünk is, mert neveink közül talán ha kettő finnugor (a Magyar és a Nyék), a többi a törökség felé visz minket” – állítja László Gyula. Ezek összeolvadását a finnugor és a török nyelvek szerkezete könnyíti meg, és a török kultúra, amelyet a Volga-vidéki magyarság teljesen átvesz. Nem véletlenül írja Ibn Ruszta és Gardézi is a magyarokról, hogy turkok. A jövevényszavakat feltételező irányzatokkal szemben László Gyula azt állítja, hogy a magyar nyelvjárások nem egyetlen nyelv változatai, hanem különböző nyelvek váltak magyarrá. Valószínű, hogy a különböző nyelvek zenéje, kiejtése a nyelvjárásokban maradt fenn. A szókészlet, az egymást értő beszédmód arra utal, hogy „a magyar nyelv valamiképpen »rátelepült« a törzsi nyelvekre”. Természetesen nem tagadható a nyelvi elszigetelődésből adódó különfejlődés sem. „Az a tény azonban, hogy törzsneveink nagy részének nincsen párja a finnugor nyelvekben, s a magyar nyelvben sincs értelmet adó párhuzamuk, bizonyossá teszi, hogy törzseink többsége nem magyar nyelvű volt.” Tihanyi István is úgy látja, hogy a magyarságot a nyelv alapján egyoldalúan sorolják a finnugor népek soraiba. A nyelv hasonló szerkezete „nem döntheti el a származási kérdést”. Ugor származású törzseink finnugor népekkel való együttélése nem tagadható, ez nyelvileg igazolható. A nyelvcsere megértésére példaként említjük a dunai bolgár török népet. Ők 679-ben telepednek le, és – csekély száznyolcvanöt év alatt – hat-hét nemzedék alatt többségükben szláv nyelvűvé válnak. Amikor a türk eredetű, kultúrájú kagán 864-ben felveszi a Borisz nevet és a fejedelem címet, akkorra a bolgár-török származású nép is áttér nemcsak a kereszténységre, megvalósul nemcsak a szakítás a „pogány” múlttal, de befejeződik a szláv nyelvre való áttérés is. A genetikai vizsgálatok eredményeképp egyre elfogadottabb az is, hogy uráli nyelvüket a horvátok, a lengyelek és az ukránok is szlávval cserélik fel. Ők Szabó István Mihály mikro-, illetve környezetbiológus szerint „a nem rekombinálódó Y-kromoszóma bináris polimorfizmusára irányuló vizsgálatok szerint a Föld népei között a magyarok legközelebbi genetikai (vérségi) rokonainak tekinthetők”. Ugyancsak ő állapítja meg azt is, hogy „azok a gyakran és még a tudomány bizonyos képviselői részéről is hangoztatott nézetek, miszerint a valamikor Ázsiából Európába szakadt magyar nép itt merőben idegen környezetben, teljesen rokontalanul él, ma már nemcsak naivaknak, de tudománytalanoknak is minősíthetők.” A teljes nyelvi egység, a magyar nép etnogenezise az államalapítás, az államegyesítés és az államszervezés idején teljesedik ki. A különböző nyelvű törzsek és néptöredékek ötvözetéből alakul ki a mai magyar nép. Tény, hogy a 850-es években, amikor Álmos fejedelem szorosabb egységbe vonja a törzsszövetséget, a magyar nyelvű Megyer és a Nyék, azaz a népesebb törzsek nyelve lesz általános a törzsek körében. Anonymus a Hétmagyar, azaz „Hetumoger” megnevezési formát használja a „hét vezér”, a hét törzs helyett, miközben a magyarok korábbi őshazáját Dentumogernek (azaz Doni Magyarországnak) nevezi, akárcsak a hét törzs népét. A Megyer törzsnév Konstantin császár történeti munkájában Megeré formában olvasható. A Kárpát-medence a honfoglalás előtt A Kárpát-medencébe hosszú évszázadok során sodródnak, települnek le olyan népcsoportok, néptöredékek, amelyek származásukat tekintve kultúrájukban, nyelvszerkezetükben is rokonságban állnak az Árpád vezette honfoglalókkal. Ezért jó lenne alaposabban újraértékelni a hajdanán itt letelepedett „rokongyanús” népek, néptöredékek eddig feltárt hagyatékát. Lehet, hogy újra kellene gondolni László Gyula kettős honfoglalás elméletét is, amely több évtizedes vitát váltott ki. A 10. századból nagyszámú kései avar temetkezést tárnak fel. E temetőkbe a griffes-indások mellett Árpád magyarjai szintén temetkeznek. László Gyula állítása szerint a 670-es évek, az első magyar honfoglalás népe tömegesen éri meg a második, a 995-ös, Árpád vezette honfoglalást. Jelentős számban éltek avarok a Duna–Tisza közti térségben is. (folytatjuk) Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2016. március 15.Álmos vezértől az utolsó katonahuszárigSzáz magyar lovas a címe Somogyi Győző festőművész, a Nemzet Művésze tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállításának – és a tárlat címe ezúttal a témamegjelenítésen túlmutat, hiszen nemcsak a festmények ábrázolják ezer év magyar lovasait Álmos vezértől a második világháború utolsó katonahuszárjáig, hanem a rendhagyó kiállításmegnyitó is a lovat és a lovast állította középpontba. Somogyi Győző maga is hagyományőrző huszár, természetes hát, hogy lóháton érkezett saját kiállításának megnyitójára. A Székely Nemzeti Múzeum udvarán a szentegyházi huszárok várták, köszöntötték – és énekeltek tiszteletére meg a nagy számú közönség kedvtelésére huszárnótákat. A múzeum Tolerancia Termében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében kiemelte, a szabadság a bátorsághoz való jog, miként 1848-ban eleink, úgy ma nekünk is fel kell vállalnunk magyarságunkat. Még akkor, még olyan körülmények között is, hogy veszélyeztetik jövőnket, ideje hát visszatérni ’48 eszméihez. Ma is a hétköznapok hőseire van szükség, de a hősiesség ma nem kíván véráldozatot: bátornak lenni ma a gyerekvállalást jelenti, azt, hogy a közintézményekben anyanyelvünket használjuk, azt, hogy magyar iskolába küldjük gyerekeinket. Ma kiszámítható, biztonságos jövőre vágyik mindenki, de ha ez a jövő veszélybe kerül, ki kell állnunk jogainkért – fogalmazott a főkonzul. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – szintén lovas ember, a művészvendéget ő is lóról köszöntötte – beszédében a ló és lovas közti harmóniát emelte ki, de azt is szóvá tette, a bennünket körülvevő népektől eltérően mi nem haszonállatként tekintünk a lóra: szeretjük és tiszteljük akkor is, amikor együtt dolgozunk vele, mert számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a bátorság mellé konok elszántság is kell. Az erdélyi magyarság jelen helyzetére, a megannyi tiltásra és szorongatásra, a koncepciós perekkel eltávolított polgármesterekre, himnuszunk eléneklésének korlátozására, zászlóink lerángatására utalva figyelmeztetett, most kell helyén legyen az eszünk. Nekünk, székelyeknek a saját álmunkra kell figyelnünk, mert kell hogy legyen újra székely álom: és az nem más, mint hogy gazdag, erős Székelyföldet építsünk mi magunk a saját elképzeléseink szerint. Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója elmondta, Somogyi Győző művészete teljes, kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a festészet és grafika a hagyományőrzéssel és gazdálkodó életmóddal. Somogyi Győző szerzetesi alázattal végzi munkáját, minden műve imádság, a jelen időben kiállításának küldetése felelősségében, hitében megerősíteni az őrt állókat. A házigazda Vargha Mihály felkérésére végül Somogyi Győző is felszólalt. A katonai hagyományőrzés, a katonai kultúra általában szerves része kultúránknak, a művésznek a dolga, hogy kikutassa az egykori viseleteket, és ezt a szépséget felmutassa – ez célt és értelmet ad életének, mondta. Hozzátette, a semmiből előtermett hagyományőrző székely huszárság azt a virtust mutatja a jelennek, mely őseinket jellemezte, ha ennek továbbéltetését szolgálhatja kiállításával, nem jött hiába Sepsiszentgyörgyre. A kiállításmegnyitó záróakkordjaként a Haáz Sándor vezényelte szentegyházi férfidalárda ismét huszárdalokat énekelt, végezetül a Tolerancia Termet és a Lovagtermet is zsúfolásig megtöltő közönség együtt énekelte a Kossuth-nótát és „búcsúcsókként” a Gábor Áron rézágyúját. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 2.Sorsdöntő az idei esztendő ( Székely Nemzeti Múzeum)Sorsdöntő évnek nevezte 2016-ot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, hiszen az Európai Unió új költségvetési ciklusában újra pályázhatnak az intézmény százéves sepsiszentgyörgyi épületegyüttesének felújítására. Az intézményvezetőt terveiről és a múzeum idei programjairól kérdeztük. – Hat évvel ezelőtt pályáztunk a Kós Károly által tervezett épületegyüttes felújítására. A pályázat nyert, de nem jutott pénz. Nem tudom, más országban történhete-e ilyesmi... Célunk az, hogy XXI. századi szintre hozzuk a múzeumot. A korábbi pályázatot naprakész állapotba hozzuk, gőzerővel dolgozunk rajta, hogy amire le kell adni, kész legyünk. Romániában az a szokás, hogy amint meghirdetik a pályázatot, azonnal le kell adni, mondhatnám, a küszöbön kell aludni, hogy a nyitás pillanatában ott legyünk, mert másképp nem jut pénz. – Mi történik a műtárgyakkal a felújítás alatt? – Időközben az intézményfenntartó megyei önkormányzat megvásárolta a szomszédos telket. Jelenleg gépkocsik parkolnak ott, de legyen világos, az a múzeumé. Először az Erdélyi Művészeti Központot képzeltük el oda, ám a posta épületét átvette Sepsiszentgyörgy városa, székhelyet, személyzetet biztosított. A telekre nagy szükségünk van, hiszen a rehabilitációt nem tudjuk megoldani anélkül. Például amikor felújítjuk a régészeti vagy a néprajzi részleget, a tárgyakat valahova át kell költöztetni. És most adott a szomszédos telek. A megyeháza ígérte, hogy rendbe teszi az út felőli épületet (az egykori szalámigyárat), s ideiglenesen oda költöztetjük a műtárgyakat. – Mi változik a főépületben? – Egy csomó funkciót másképp képzelünk el. Például a toronyban most irattár van, ez tarthatatlan. A turistát oda kell vinni: a látogató menjen fel a toronyba, nézzen ki a múzeumkertre, a városra. A főépületben látványraktárakat szeretnénk kialakítani, ugyanis jelenleg a látogató csak a kiállított tárgyakat nézheti meg. A modern muzeológia kitalálta a látványraktárt, ami azt jelenti, hogy a látogató bemehet a raktárba, ahol különösebb tematika nélkül felcímkézett tárgyakat szemlélhet. Természetesen üveg alatt, bekamerázott térben. – További terveik… – Nagyon fontos a gyermekekkel való foglalkozás. Az egykori múzeumőri lakásban, a mai irodaépületben gyermekpavilon lesz. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk, ott lesz a játékgyűjtemény is. Onnan könnyű kilépni a zöldre, nyáron játszadozhatnak a gyerekek, játszóteret is kialakítunk, hogy minél több gyereket ide vonzzunk. Hátul, a Háromszék újságosbódéja mellett kaput nyitunk, hogy a felső városrészből érkezőknek ne kelljen körbe jönniük. Látogatóbarát múzeumot akarunk kialakítani. Az utóbbi tíz évben sokat haladtunk e téren, de még barátságosabbá kívánjuk tenni az intézményt. A parkunkba szökőkutat tervezünk, éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot, és lesz illemhely is. A másik múzeumőri lakás megmarad természetrajzi pavilonnak. Meg kell oldanunk a csatornázást, dr. László Ferenc egykori múzeumőrnek szobrot kívánunk állítani. Visszatérve a gyerekekre – be kell hozni őket a múzeumba. Látható, a kiállításmegnyitókon az átlagéletkor 60 év, ezt le akarjuk hozni 45-re. A fiatalok nem járnak múzeumba. Ha ez így folytatódik, néhány év alatt kihal a múzeum közönsége. Ha most behozzuk a gyerekeket, akkor nagyobb eséllyel jönnek vissza később. – Mit terveznek a szomszédos telken? – Következő lépésben be akarjuk lakni a mintegy 40 áras telket. A romhoz nem nyúlunk, konzerváljuk, körbeépítjük, ez lesz a belső udvara egy műtárgyvédelmi központnak. Körülötte restaurátorok, konzervátorok műhelyei és raktárak lesznek. – Milyen programokat terveznek erre az esztendőre? – Kiemelkedő volt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész Száz magyar lovas című grafikai tárlata, amelyen Álmos vezér korától egészen a második világháborúig elénk tárul a huszárok öltözetének lenyűgöző látványa. Ilyen tömeg és jó hangulat, mint a tárlatmegnyitón, még kétszer volt a múzeumban: Gábor Áron ágyújának hazahozatalakor és a Csaba királyfit ábrázoló vitrálium avatóján. Áprilisban érkezik a Dzsingisz kán unokái című magyarországi kiállítás, melynek kurátora Obrusánszky Borbála, ezt a Szent György Napokhoz igazítjuk. Jurtát építünk a múzeumkertben, meghívunk egy mongol néprajzos festőművészt. A városnapokon a Kultúrkert programját ezentúl mi szervezzük. Lesz néptánc, régi zene, klasszikus muzsika, esetleg etnodzsessz. Év közepén a 84 éves Szőcs Károly fogarasi autodidakta gyűjtő kiállítása nyílik meg. Nyárára terveztük a Magyar Nemzeti Múzeumból elhozni a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség érméi című kiállítást, de egyelőre megfeneklett a tárgyalás. Volt munkatársunk, Vinczeffy László 70 éves. Jubileumi kiállítást szervezünk az alkalomból. Festményeit bent állítjuk ki, szobrait a kertben. Ezáltal folytatjuk a múzeumkerti szobortárlat-sorozatot, amit tavaly Kolozsi Tibor alkotásaival indítottunk. Kallós Zoltán néprajzkutató 90 éves, kiállítással tisztelgünk előtte – Erdélyben elsőként. Ezt novemberre, a Háromszék Táncegyüttes által szervezendő néptánctalálkozó időszakára időzítjük. – Milyen jelentősebb könyveket adnak ki? – A városnapokon mutatjuk be Anthony Gall Kós Károly és Sepsiszentgyörgy című könyvét, melynek összeállítására öt éve kértem fel a szerzőt, a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában jelenik meg. Hamarosan megjelenik évkönyvünk is. Tervezzük László Ferenc Táj és tudomány című könyvének kiadását. Év végére várjuk Benkő József: Transsilvania (generalis és specialis) két kötetének magyar fordításban való megjelenését. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 4.Erdélyben őrzik a hagyományos, magyar keresztneveketA Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetéhez évente számos kérvény érkezik, a saját szabályaikat néha figyelmen kívül hagyó bizottsági nyelvészeknek köszönhetően pedig Vanesszákat és Tomaszokat anyakönyveztetnek. Erdélyben még a hagyományos nevek vannak divatban. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetéhez évente számos kérvény érkezik, amelyekben újdonsült szülők gyermekük szokatlan nevét igyekeznek elfogadtatni, bejegyeztetni. Pszichológusok szerint sokakat egyszerűen a feltűnési vágy vezérel, amikor nem hallott nevet igyekeznek adni gyermeküknek, másokat egy-egy film szereplője érint meg annyira, hogy fiát-lányát utána keresztelné el. Dél-amerikai szappanopera-hősök magyaros változatú nevei, Vanesszák, Dzseniferek, Dominikok, Tomaszok kerülnek be az anyakönyvekbe, miközben a hagyományos neveket megunt szülők legtöbbször nem veszik figyelembe, hogy számos ősi, ritka magyar név áll rendelkezésükre. A magyarországi állami névlista folyamatosan bővülésével a Belügyminisztérium Állampolgársági Főosztálya 1997-ben rendelte meg a Nyelvtudományi Intézettől a Magyar utónévkönyvben szereplő utónevek jegyzékének kibővítését, amely ugyanebben az évben Új magyar utónévkönyv címen meg is jelent. Ez a jegyzék 2009 óta frissül – évente nagyjából 90-110 névvel –, s bár idén júliusban számos kérvényt elutasított a Nyelvtudományi Intézet, az évek során nagyon sok magyarosan leírt, de nevetségesnek tűnő utónevet fogadott el. Az elutasított nevek között honfoglalás-kori, ősi magyar nevek is előfordulnak. Egy szokatlan név bejegyeztetésének útja nem egyszerű folyamat, az utónévnek szakembereken és 14 pontos szabályzaton kell „átverekednie” magát. Sebestyén helyett Szebasztián? A Magyarországon élők névviselését az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény szabályozza, amely szerint ha a szülők által választott utónév nem szerepel az utónévjegyzékben, az MTA-nak harminc napja van arra, hogy jelezze, engedélyezi-e az anyakönyvezést. A Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságán lehet beszerezni azt a formanyomtatványt, amelyet ilyenkor ki kell tölteni, és a Nyelvtudományi Intézet névkutató, nyelvtörténész, pszicholingvista, szociolingvista szakirányú nyelvészeiből álló Utónévbizottság készít szakvéleményt az adott névről. Bár az is egyre divatosabbá válik, hogy a választani képtelen szülő három utónevet is ad gyermekének, a bizottság számára követendő szabály, hogy legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő nevet lehet anyakönyveztetni. A nemre vonatkozó szabály a bizottság tagjai számára nem feltétlenül egyértelmű, ha figyelembe vesszük az olyan bejegyzett neveket, mint a Gyömbér, Móka vagy Idril – ki hinné, hogy ez utóbbit fiúknak adják. A szabályok között választ kapunk a Dzserald, Dzsenifer típusú nevek különös írásmódjaira is, a második előírás szerint ugyanis az új nevet kötelező a magyar helyesírásnak megfelelően lebetűzni. Ez a szabály akkor válik igazán nevetségessé, ha az engedélyezett Tomasz, Ronáldó vagy a Szebasztián nevet említjük, holott a szülő eleve a magyarosabb Tamást, Rolandot vagy Sebestyént választhatta volna. Ilyen esetekben a bizottság eleve a magyar változat elfogadását ajánlhatta volna, de mégsem tette, amivel tulajdonképpen a saját, 6. számú szabályzatának fordít hátat, amely kimondja, hogy az idegen nyelvi eredetű újabb utóneveknek a magyarban meglevő, tehát már meghonosodott megfelelőit ajánlják bejegyzésre. Furcsa bizottsági szabályok Az ősi magyar nevek esetében a bizottság hiteles, írott források alapján tudományosan bizonyítható, a középkorban személynévként használtakat javasolja bejegyeztetésre. Az olyan nevet, amely hátrányos lehet a viselőjére – például Nemél, Sánta, Halaldi –, nem engedik át a szűrőn. Ennek alapján gond nélkül választható név fiúk számára a Nepomuk, de Álmos fejedelem dédapjának az Anonymus szerinti Ed neve nem, mert nincs történelmi bizonyíték középkori használatára. Ne csodálkozzunk a jegyzékben szereplő idegen nevek sokaságán, hiszen a szabályzat további része leszögezi, hogy elfogadnak mind magyar, mind világirodalmi alkotásokban szereplő fantázianeveket, ha az a magyar, vagy az európai névkultúra valamelyik típusát képviseli, illetve, ha külföldön már önálló, elterjedt személynév. A becézett nevekre talán jobban odafigyelnek, például a férfinevek becéző formáit csak akkor támogatja a bizottság, ha személynévi használatuk a középkorra nyúlik vissza, és ez hitelesen bizonyítható is, mint a Gergő esetében. A földrajzi nevek, márkanevek, művésznevek csak akkor mennek át a szűrőn, ha a név bizonyítottan személynév volt a középkorban, így például a Buda adható, de a Zséda nem. Szintén különös szabály a 14. számú is, amely alapján a szakemberek nem javasolják az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve káros lehet, például csúfolhatják, kiközösíthetik. Ennek fényében csodálkozásra ad okot néhány idén anyakönyvezésre elfogadott példa, mint a Modesztusz a kis hableányként ismert, de ezúttal férfinévként bevezetett Ariel, Delfina, Pintyőke és Skolasztika női nevek mellett. Egyes országokban arra is odafigyelnek, hogy a családnév mellett ne tűnjön nevetségesnek a személynév, erre azonban nincs szabálya a magyar bizottságnak, így sokszor találunk olyan szomorúan nevetséges példát, mint a Mezei Boglárka, Földi Eper, Fürtös Jácint. Ha mindez nem lenne elég, további kiskapuk adnak zöld utat a furcsa, magyartalan neveknek: ha valamelyik szülő nem magyar állampolgár, vagy nem magyar etnikumú/nemzetiségű, akkor kérheti, hogy gyermekének az adott nemzetiségnek megfelelő utónevet választhasson, amelyet szintén az adott nemzetiségnek megfelelő helyesírási szabályok szerint anyakönyveztethet. Ragaszkodás a magyaros utónevekhez Idén aktív médiatéma volt a névadás kérdése, miután az MTA májusban kiadott egy listát néhány engedélyezett személynévről, majd júliusban egy másik jegyzéket visszautasított. S, ha örülünk is az olyan, nem anyakönyvezhető példák kiesésének, mint a Máriatereza, Zseliz, Walburga, Krieger vagy Zion, a májusban elfogadottak között ennél több értetlenségre okot adó személynevet találunk. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül: kisfiúnak már adható a Dzsasztin, Dzsúlió, Cvi, Polikárp, Srídhara vagy a Vulkán, lánynak pedig Árpádina, Balzsam, Fahéj, Tűzvirág, Pintyőke. A kérvényezett nevek között számos példát találunk az elmúlt években nagy tévés népszerűségnek örvendő török filmsorozatok szereplőinek neveire, a kérdés csupán az, mi alapján döntötte el a bizottság, hogy Szulejmán oszmán hódító húgának, Hatidzsének vagy egy neves szultánának, Nurbanunak a nevét adhatja a magyar anyuka/apuka, de egy másik török film női főszereplőjéről, Eysanról/Ejsanról már nem nevezheti el lányát. Bár az erdélyi magyar szülők körében is egyre népszerűbbek az Ingridek, Petrák, Erikek, névadás tekintetében sokkal jobban ragaszkodunk a magyaros, hagyományos lehetőségekhez, mint az anyaországiak. Például a 2017–2018–as tanévre előkészítő évfolyamra beiratkozott gyerekek listáin gyakori a Hunor, Péter, Mátyás, Magor, Gábor, Balázs, Hanna, Károly, Emma vagy Rebeka. A gimnazista korú diákok nevei között pedig többnyire a Henrietta, Máté, Roland, Tímea, Attila, Zsolt, Csongor a legjellemzőbbek. Ha pedig valami egyedire, különlegesre vágyunk, a református naptárban keresgélve is találunk gyönyörűen hangzó, ősi magyar, illetve bibliai neveket, mint az Etele, Szörény, Baltazár, Álmos, Csenge, Ajna, Koppány, Tábita, Villő, Ilka, Bendegúz, Zselyke, Luca. De ha irtózunk a különlegességektől, nyugodtan megmenthetjük a Máriák, Józsefek, Sárák, Erzsébetek népszerűségét is. Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese kérdésünkre elmondta, tapasztalatai alapján, bár akadnak idegen utónevekkel érkező szülők, hogy azt bevezettessék a református naptárba, a brassói és környékbeli magyarság 95 százalékban hagyományos vagy legalább magyar neveket ad gyermekeinek. Hozzátette, ők is próbáltak már Vanessza és Beszantka nevű kicsik szüleit névváltoztatásról meggyőzni, de akadnak olyanok is, akikkel reménytelen a vita. A brassói egyházmegye térségében évente legalább egyszer jelentenek be a naptárban még nem található, külföldi hangzású keresztnevet. Igaz, előfordulnak olyan esetek is, amikor józan érvekkel meg lehet győzni egy szülőt, hogy ne adja a Jácintka becézett formáját, amíg a Jácint is megtalálható a naptárban. „Mindenki számára különleges a saját gyermeke, de arra nem gondolnak, hogy érzi majd magát felnőttkorában a református gyermek, pláne, hogy a naptárban sem szerepel a neve” – jegyezte meg a lelkész, aki úgy látja, elsősorban a szórványban, szétszórtan élő magyar apák, anyák adnak jellegtelen, külföldi neveket a legifjabb családtagnak, az etnikum és az iskolázottság azonban nem mindig mérvadó. Szegedi László elmondta, sokszor főiskolát, egyetemet végzett, értelmiségi szülők döntenek Szintia és Mercédesz típusú keresztnevek mellett. Az esperes kiemelte: az egyház az évente kiadott református naptárba egyre sűrűbben becsempészett ősi magyar, illetve bibliai nevekkel igyekszik felhívni a gyermeket vállalók figyelmét arra, hogy nem kell idegen kultúrák felé kacsintgatni, ha különleges keresztnevet szeretnének. Balog Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperesétől megtudtuk, az egyházkerületen belül a magyar lakosság legalább 80 százaléka ragaszkodik a régi, magyaros utónevekhez. A lelkész szerint Székelyföldön még kevesebb példát találni idegen személynevekre, ugyanakkor hangsúlyozta, egy lelkésznek a református nevelői programjának részét kell képeznie a magyar keresztnevek adására való figyelemfelhívás is, hiszen ez is nyelvi kultúránkhoz tartozik. Kádár Hanga / liget.ro lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
